TAVASZVÁRÁS

 

"Ha bölcsebb lennék, mint milyen vagyok, innám a fényt, ameddig rám ragyog,"

(Várnai Zseni: Tavasz)

 



H ivalkodón les a nap,
Ó vatos még a kacér!
V ersenyre kél két kis felhő,
I gézi őket a fény.
R eccsen a jégcsap a bokron,
Á gán csöpp rigó remeg.
G azos tövében bimbó,
O lvad körötte a hó:
K inyílt a tavaszhozó!

 

Fázik a lélek


Kép forrása: Vámosi Tamás
 

fázik a lelked
rád didereg a hajnal
fagy vicsorog még
elűznéd melegeddel
koldus-hegedű sír fel

 

(Gvali)

 

Szökik a tél

"Tavasz van, gyönyörű! Jót rikkant az ég! Mit beszélsz? korai?

Nem volt itt sose tél!" (József Attila)

 


 


Vonszolódnak sötét, súlyos esték,
vén terhével vánszorog a tél,
fordul a föld lassan, álmodik még,
de álmot űzve pirkad rá az ég.

Meglebbenti nyirkos, súlyos leplét,
felriad a hosszan álmodó…
Takarója sűrű, nyirkos köd még,
de alatta épp' szökésben a hó.

Hűs fűágyon álmos virágbimbó,
barkaágon félszeg rügy fakad,
ködharmatos tavasz elé omló
gyepszőnyegen bogárhad szalad.

Ringó ágon madársereg táncol,
lomha varjúk irigyen lesik.
Cinkék hada cserfesen viháncol,
szökik a tél, nem is int nekik.

 

Sonkoly Éva

Hóvirág

...fény-tiszta...




Lassan múló napok,
fények, árnyak,
tavaszi dalt muzsikálnak.
Kertben fény-tiszta hó virága,
összehajló fűszálak tánca,
változást hirdet...
Nézd ,a szél messze kerget
telet, engem, Téged.



Gárdonyi Géza

A hóvirág... a tavasz szenvedője.

A föld meg füvetlen, barna, szomorú. Dombok szakadékaiban, az árkokban, a bokrok között még ott hevernek a zülledező tél fehér rongyai.
Az erdő mintha a mesebeli szörnyetegek holt országa volna. Álló halottak vázai. Egy bükk, mint egy átváltozott kéményseprő, aki az égnek terjeszti óriás girbe-görbe karjait, s mintha minden hajaszála egy-egy galyacskává meredt volna, valami gyilkos borzalomtól, amit soha meg nem tud senki. Egy bokor meg valami éktelen nagy sündisznó lehetett. Egy cserfa meg valami óriás aggember, aki mielőtt meghalt volna, föl az égbe fohászkodott, - és úgy maradt. Óriás halottak!
Mintha a Halál sokallta volna, hogy egyenkint vágja le őket, csak feléjök lehelt...
Sehol egy bogár, sehol egy lepke, sehol semmi élet. Kietlen halotti letaroltság minden felé. Csak a varjak élnek és kerengnek a holt világ fölött, s kiáltják olykor gyászosan:
- Kár, kár! S tovaszállanak.
A fák között csend marad. Imitt-amott lomha szél kószál, és megfordít olykor az avar tetején egy-egy elszáradt falevelet.
S ím ebben a csöndes holt világban egy csoport apró fehér virágot pillantok meg egy kis földsüppedék oldalán. Egy csoport friss virágot, amint üde-fehéren állanak kis kétleveles zöld ruhájokban, egy fahéjszínű öklömnyi rög mellett.Hóvirágok! A föld első szülöttei!
Szinte megdöbbenek, hogy őket meglátom.
- Hát van mégis élet? van remény a földben? Van már aki elhiszi, hogy tavaszodik!
Én szép kicsi gyönge virágaim, mért jöttetek elő ilyen korán? A nap még érőtelen. A fák még holt vázak. A bogarak még dermedten alszanak a mélyben. A gólya még bizalmatlanul nézi túl a tengeren a napot. Nincs még ibolya, nincs madárének, csak a szél botorkál a holt virágok kórói között.
Elgondolkodva nézem a bájos kis virágcsoportot.
Milyen különös, hogy van élet öntudat nélkül és van vágyakozás érzékek nélkül! Mert mi más erő, ha nem a vágy készti a kis hóvirágokat, hogy fölemeljék a fejükre nehezedő rögét és kibújjanak a szabadba, a tündöklő kék égboltozat alá. Mi más, ha nem a vágy, hogy melengetődzenek a verőfényben, mint ahogy az ember, a beteg ember, aki egész télen át a szobában feküdt.A virág meg az ember. Milyen különböző teremtései az Istennek! És az érzésük egy.
Ki tudja micsoda türelmetlenség van már mindenfelé a föld alatt, ahol a tél hidegétől elgyötörten milliárd különféle élet bágyadoz. Talán a virágok, meg a bogarak is úgy vannak odalenn, mint az ember a szobában. Amint elzajlottak a januári hóförgetegek s beáll a hóolvadás csöndje, odalenn a föld alatt is egyre sóhajtják:
- Jöjj el jöjj meleg napsugár, bújjatok elő füvek, falevelek! Gyertek haza ti komoly szép gólyák, ti vidám szép fecskék! Legyen újra napfény, élet, dal, pompa és szerelem mindenfelé az ég alatt.De a tavasz nem jön madárszárnyon. Valami szünet van a tél meg a tavasz között, valami szünet, aminek neve nincsen.
Mintha gondolkodna a tél, hogy engedjen-e, vagy hogy örök ura maradjon a világnak? Mintha gondolkodna a tavasz, hogy érdemes-e újra teleszórni virággal a földet.Vagy talán a mindenség ura gondolkodik? Tehát szünet van.
A trombitás angyal az Úr előtt áll a trombitájával. Szünet van, s a szünetben templomi csönd és aggodalom. Minden érzi, hogy már nincs tél, és hogy még nincs tavasz. S talán minden arra gondol, hogy hátha megállott az idő, s nem mozdul többé soha.
Csak a kis hóvirág, ez a kis fehér teremtés nem bírja már tovább várni a tavaszt a föld alatt. Csak ez az egy bízik, reménykedik.
S már előre künn várja a tavaszt, várja dideregve.
A kis virágcsoport olyan nekem, mintha csupa anyátlan kisgyerek volna, - a fekete föld kisgyerekei. Hiszen az emberfaj szülöttei is mind ilyen öntudatlanul jönnek a világra.
- Élni és élni! Ez az egyetlen törekvés.
- Miért?
Nem kérdi azt a világra érkezett. Az az erő, amely életre fakasztotta őt, csak fejlődni kíván, fejlődni akárhogyan is! Mohón szívja magába a meleget, meg a táplálékot.- Csak élni, és élni ahogyan lehet!
De íme mindenütt dermedt érzéketlenség: kietlen pusztaság a földön. Hideg részvétlenség a kéklő magasságban.Csak nézem, nézem az öt kis hóvirágot, amint sápadtan, elhagyottan, lecsüggedt fővel állanak az érzéketlen rög mellett. Ahogy a szél át-átsuhan rajtok, föl-fölremegnek, és fázó fehér arcukat mintha be akarnák takarni kis zöld köntösükkel.

Hegy is van, völgy is van!
Május van! Fény is van!
Millió virág van!
Tillió! Tillió!
S az ember fiában
nincsen öröm,

Rét is van, domb is van,
fű is van, lomb is van!
Tavaszi hold is van!
Tillió! Tillió!
S az ember magában
hordja a bút.

Felhő száll az égen,
víg füst a kéményen!
Pitypang nyit a réten!
Tillió! Tillió!
S az ember szívében
remény se kél.

Szárnyam van: repülök!
Hangom van: fütyülök!
Szívemmel örülök!
Tillió! Tillió!
de az ember mögött
ott jár a gond.

Hernyó, meg légy is van,
virágban méz is van!
Fészkemben párom van!
Tillió! Tillió!
Emberen járom van:
a pénz és a bűn.

Köszöntöm az estét,
az útszél keresztjét,
a harmat leestét!
Tillió! Tillió!
S az ember Istenét
sem hiszi tán.

Kerek ég, napos rét,
minden, mit kívánnék
ingyen vett ajándék!
Tillió! Tillió!
S az ember, szegény, még
nem érti ezt.

Hegy is van, völgy is van!
Május van! Fény is van!
Millió virág van!
Tillió! Tillió!
s az ember fiában
üres a szív.

Rét is van, domb is van,
fű is van, lomb is van!
Tavaszi hold is van!
Tillió! Tillió!
S az ember nem tudja,
hogy élni jó!

Rolla Margit


 Berzsenyi Dániel: A tavasz

A tavasz rózsás kebelét kitárva,
Száll alá langyos levegőn mezőnkre.
Balzsamos fürtjén Zephyrek repesnek,
S illatot isznak.

Alkotó aethert lehel a világra,
Mellyre a zárt föld kipihenve ébred;
Számtalan létek lekötött csirái
S magvai kelnek.

Flóra zsengét nyújt mosolyogva néki.
Nyomdokin rózsák s violák fakadnak,
A vidám Tréfák, Örömek, Szerelmek
Lejtnek utána.

Én is üdvezlő dalomat kiöntöm,
S egy virágbimbót tüzök, édes Emmim,
Gyenge melledhez: valamint te, olly szép,
S mint mi, mulandó!

[1800-1804 között]

 
Csokonai Vitéz Mihály: Tavasz

Az egész világ feléledt
S az elérkezett tavasznak
Örömére minden örvend;
Csak az egy Vitéz nem örvend.

Enyelegnek a juhnyájak,
Tehenek, lovak futosnak,
Danol a pacsirta s a pinty;
Az egész berek homályja
Zeneg édes énekekkel:
Egyedül csak én kesergek.

Ihon, a kinyílt mezőkben,
Ligetekbe, rétbe, kerten
Jácintok illatoznak,
Tulipánok ékesednek,
Mosolyognak a virágok:
De mi kedven a tavaszban,
Ha az ő viráginál szebb
Lili nem virít ölemben?


Petőfi Sándor: Ki a szabadba!

Ki a szabadba, látni a tavaszt,
Meglátni a természet szinpadát!
Az operákban ki gyönyörködik?
Majd hallhat ott kinn kedves operát.

A természetnek pompás szinpadán
A primadonna a kis fülmile;
Ki volna, énekesnők! köztetek
Merész: versenyre kelni ővele?

Megannyi páholy mindenik bokor,
Amelyben ülnek ifjú ibolyák,
Miként figyelmes hölgyek... hallgatván
A primadonna csattogó dalát.

És minden hallgat, és minden figyel,
És minden a legforróbb érzelem...
A kősziklák, e vén kritikusok,
Maradnak csak kopáran, hidegen.

Eperjes, 1845. április

 



Babits Mihály: Tavaszi zápor

Tavaszi zápor... bús barátom,
fáradt vagy és szomorú, látom:
tán sírhatnál - nevetek én!
No bizony, ilyen nagy legény!

Lásd másnak is volt baja szinte,
más is volt már szomorú, mint te,
és könnye, mint folyós parázs:
nem kellett a vigasztalás.

De víg szavak... tavaszi zápor...
kiragadták a mélaságból
s mint horgony, parthoz vert hajót,
örömbe vonták kis kacsók.

És hullt a, hullt a csók a bajszra,
mely félreállt csáléra, hajszra,
tavaszi zápor... hullt a csók:
öleltek a bársony kacsók.

1906

 




Ady Endre: Várás a tavasz-kunyhóban

Gyep-trónján a Tavasz-kunyhónak,
Öreg csont, újra itt ülök.
Tágult szemekkel és nyugtalanul
Hevülök.

A Tavasz-kunyhó fala: álom.
Szőnyege: múlt. Tetője: vágy.
S avarra vetve gúnyosan, puhán
Kész az ágy.

A Zavar, a Tavasz leánya,
Minden sarokból rám nevet
S bedúdolnak ős, trágár dalokat
A szelek.

Ez az a nász, amit ígérnek
S amit soha meg nem kapunk.
 Holnap, -súgja a végső Tavasz is
S meghalunk.

De várok a Tavasz-kunyhóban
S a nász-vágy mindig tegnapi:
Elment örökre, vagy sohse jön el
Valaki.


Kosztolányi Dezső: Az áprilisi délutánon

Az áprilisi délutánon
dalt hallani egyszerre, távol.
Az illatos, japáni égből
hull a napfény és hull a zápor.

Tömjénez a tavasz a légben,
virágos ágon kancsi fény ég.
Kis, ideges lányok kacagnak,
veri az ördög a feleségét.

Nyílt arccal isszuk az esőt fel,
agyunkba rózsaszínű láz kap.
Vékony, ezüst esőfonálon
dévaj angyalkák citeráznak.

Kigyúl a táj. Milyen vihar volt.
Villám se lobbant, ég se dörgött.
De láttuk a két ősi titkot:
itt járt az Angyal és az Ördög.


Dsida Jenő: Tavasz kezdetén

Néma várás ül ma a nagy világon.
Csókos szellő rengeti vágyam árját,
És kínzott szívek panaszos beszéde
Tör ki belőlem.

Vérszopó, vad zsarnok a tél. Nem enged
Szóhoz jutni. Ámde uralma tűnik
S a tavasz kegyes keze nyújt nekem most
Írt sebeimre.

Merre jártatok, kicsi, zöld gyümölcsök,
Illatos bimbók, fakadó rügyek, mind?
Mért nem jöttetek hamarább? Mi vártunk
Egyre tirátok.

1924

Juhász Gyula: Megint tavasz...

Megint tavasz van és megint panasz van
Szívemben, ebben az örök kamaszban.
Mert fiatal még és nem értik őt,
Repül, mint a nyíl, mit Szerelem kilőtt.

Repül, de már nem várják szívesen
Az ifjak és a vének kedve sem
Derül reája s úgy borul föléje
Az ég, mint hűtlen szép szemek kökénye.

Ravasz tavasz, ne játssz velem hiába,
Ne csalj, színek és fények orgiája!
Ha jő a tél majd s hímez jégvirágot,
Én akkor is még múltak májusában
Emlékek orgonáit tépve járok.


József Attila: Tavasz van! Gyönyörű!

Tavasz van, tavasz van, gyönyörű tavasz,
A vén Duna karcsú gőzösökre gondol,
Tavasz van! Hallod-e? Nézd, hogy karikázik
Mezei szagokkal a tavaszi szél.

Jaj, te, érzed-e? Szerető is kéne,
Friss, hóvirághúsú, kipirult suhanás.
Őzikém, mondanám, ölelj meg igazán!
Minden gyerek lelkes, jóízű kacagás!

Tavasz van, gyönyörű! Jót rikkant az ég!
Mit beszélsz? korai? Nem volt itt sose tél!
Pattantsd ki a szíved, elő a rügyekkel -
A mi tüdőnkből száll ki a tavaszi szél!

1924



VIDEÓ: 
Link



Tóth Árpád: A tavaszi sugár

A tavaszi sugár aranyburokba fonta
A zsenge bokrokat s a bimbók reszkető
Selyemgubóiból zománcos fényű pompa,
Ezer szelíd szirom lepkéje tört elő.

A zsongó fák előtt, a kerti út szegélyén,
A park-őrző, borús csillámu rácsvasak
Festékes könnye folyt, sírtak, mert fémük éjén,
Hiába van tavasz, boldog rügy nem fakad.

Egy lány jött az úton, virággal, sok virággal,
Mellettem elsuhant, illatja megcsapott,
Egy-testvér volt talán a fénnyel és a fákkal,
Eltünt. Szívem zenélt. Merengve álltam ott...


Áprily Lajos: Mennék eléd

Mennék eléd, mert itt vagy már közel.
A déli oldalon leselkedel.
Gyökerek hallják könnyű léptedet,
átküldesz egy-egy halk leheletet,
mely szűzies még és illattalan,
de sejtető, jó langyossága van.
Csak arcom érzi még, nem sejti más,
varázs van benne, keltető varázs.
Ahol jársz, néma éberség fogad,
keresed a rügyes sombokrokat,
hogy langyosságoddal rájuk lehelj
s kipattanjon a sárga kis kehely.
Feljössz az élre, melyet hó erez,
íj válladon, a hátadon tegez,
benne az arany nyílakat hozod,
melyekkel a telet megnyilazod.
Mennék eléd, s mint fényváró anyám,
még utoljára elkiáltanám
nevedet, melyből napfény sugaraz:
Tavasz, tavasz! Tavasz, tavasz, tavasz!


Csukás István: Tavaszi vers

Az ablakhoz nyomul az orgona,
az ablaküvegen át rám nevet,
amit nem tudok megunni soha,
a kékszemű tavaszi üzenet.

Gyerek leszek egy percre újra én,
örökzöld időmből kipislogok,
a létezés halhatatlan ívén
a teremtésig visszacsusszanok.

Boldog részecske, együtt lüktetek,
s kinyílok mohón, mint tavaszi ág,
ledobjuk, unt kabátot, a telet,
s szívemmel ver a születő világ.

Mert jó élni, e gyermeki hittel
így fordulok én is a fény felé,
s tudom, hogy majd a többi szelíddel
lelkem földi jutalmát meglelé!


Áprily Lajos: Március

A nap tüze, látod,
a fürge diákot
a hegyre kicsalta: a csúcsra kiállt.
Csengve, nevetve
kibuggyan a kedve
s egy ős evoét a fénybe kiált.

Régi, kiszáradt
tó vize árad,
néma kutakban a víz kibuzog.
Zeng a picinyke
szénfejű cinke
víg dithyrambusa: dactilusok.

Selymit a barka
már kitakarta,
sárga virágját bontja a som.
Fut, fut az áram
a déli sugárban
s hökken a hó a hideg havason.

Barna patakja
napra kacagva
a lomha Marosba csengve siet.
Zeng a csatorna,
zeng a hegy orma,
s zeng - ugye zeng, ugye zeng a szíved?


Várnai Zseni: Csodák csodája

 

Tavasszal mindig arra gondolok,
hogy a fűszálak milyen boldogok:
újjászületnek, és a bogarak,
azok is mindig újra zsonganak,
a madárdal is mindig ugyanaz,
újjáteremti őket a tavasz.

A tél nekik csak álom, semmi más,
minden tavasz csodás megújhodás,
a fajta él, s örökre megmarad,
a föld őrzi az életmagvakat,
s a nap kikelti, minden újra él:
fű, fa, virág, bogár és falevél.

Ha bölcsebb lennék, mint milyen vagyok,
innám a fényt, ameddig rám ragyog,
a nap felé fordítnám arcomat,
s feledném minden búmat, harcomat,
élném időmet, amíg élhetem,
hiszen csupán egy perc az életem.

Az, ami volt, már elmúlt, már nem él,
hol volt, hol nem volt, elvitte a szél,
s a holnapom? Azt meg kell érni még,
csillag mécsem ki tudja meddig ég?!
de most, de most e tündöklő sugár
még rám ragyog, s ölel az illatár!

Bár volna rá szavam vagy hangjegyem,
hogy éreztessem, ahogy érezem
ez illatot, e fényt, e nagy zenét,
e tavaszi varázslat ihletét,
mely mindig új és mindig ugyanaz:
csodák csodája: létezés… tavasz!
 
 
 József Attila - Tavasz van! Gyönyörű!

Tavasz van, tavasz van, gyönyörű tavasz,
a vén Duna karcsú gőzösökre gondol,
tavasz van! Hallod-e? Nézd, hogy karikázik
mezei szagokkal a tavaszi szél.

Jaj, te, érzed-e? Szerető is kéne,
friss, hóvirághúsú, kipirult suhanás.
Őzikém, mondanám, ölelj meg igazán!
Minden gyerek lelkes, jóízű kacagás!

Tavasz van, gyönyörű! Jót rikkant az ég!
Mit beszélsz? korai? Nem volt itt sose tél!
Pattantsd ki a szíved, elő a rügyekkel -
a mi tüdőnkből száll ki a tavaszi szél!
 
 
 

 Péter Erika: A tavasz feltámadása

kép :  Csók István: A tavasz ébredése


Koporsóban hált hónapokon át,

 télidején védte, s várta a csodát,

 tetszhalott volt, de feltámadt végre,

 kemény utunkat kapunkig kísérte,

  s most –

 szembeszaladnak szerelmes

 nyárfák, szűz fűzágak próbálgatnak pártát,

nászra készülődnek megkócolt bokrok,

szél küld szoknyájukra friss fuvallat-fodrot.

  Örökzöld fenyőfánk bölcsőt ringatni kész,

   ágait megnyújtja, akár az anyakéz.

 
Igaz mese a napsugárról

Ismerek egy fényes napsugarat.
Naphazája meleggel volt tele.
Naphazában otthon mégse maradt.
Megszánta a dermedt rügyecskéket,
Napkeletre menekült fecskéket.
Szánta a sok hallgató madárkát.
Fájt szívének a fagyos kopárság.

Elgondolta: „Megyek és leszállok.
Tudom én azt, hogy telet találok.
De mire a világot bejárom,
Virág virul minden merev ágon…
Virág virul, meleg tavasz támad!
Odahagyom napfényes hazámat.”

Leszállott a jégbevont patakra,
Meleg szóval hívta, szólongatta.
De a patak kemény, hideg maradt
S tovább aludt a jégpáncél alatt.
Szép napsugár búsan repült tovább
Keltegetni kankalint, ibolyát.
„Kis ibolya, dugd ki kék fejecskéd,
illatodat messze eregesd szét,
hirdess vidám tavaszi mosolygást!”
Kis ibolya álmodik még folyvást.

Szép napsugár felröppen a fára,
Téli fának lombtalan ágára,
Simogatja mind rügyecskéket,
De mi haszna, ha egyik se ébred.

Hallgatnak a madarak az ágon.
Alszik minden az egész világon.
Szép napsugár, menj vissza az égbe!
Láthatod, hogy hiába jöttél le.
Ez a föld a halál birodalma.
Nem bírsz vele, oly nagy a hatalma…

„Ha nem használ egy simogatásom,
használni fog száz simogatásom,
s fakad a rügy, tűnik a tél, széled.
Halál felett mégis győz az élet!
Egy meleg szó ha talán hiába,
Száz meleg szó majd nem lesz hiába,
Kifakasztja fák, mezők virágit.
Lesz még egyszer virágos világ itt!”

Szép napsugár virágtól virágig
Repül egyre, szólongatja váltig.
Némelyik már ébred a szavára.
Tavasz is lesz, tudom, nemsokára.

Ismerek egy fényes napsugarat.
Naphazája meleggel volt tele.
Naphazában otthon mégse maradt,
Jézusunk az. Ő mosolyog rátok.
Ti vagytok a szunnyadó virágok.
Bár az első hívogató szóra,
Új életre mind kivirulnátok!
Tárjátok ki szíveteket előtte!
Hadd jelentsen tavaszt a lejötte.

Túrmezei Erzsébet

 

 
 Tavasz

Istenem, megint tavasz van.
Dicsérlek az új tavaszban,
s róla mondok éneket.
Szeretném rügyét, reményét,
minden illatát és fényét
megköszönni Teneked.
Minden lelkes cinkehangot,
minden hóvirágharangot,
hazatérő madarat,
simogató sugarat.

Áldalak a tarka rétért
és a sarjadó vetésért.
Áldalak, hogy a magot
alig hogy mi elvetettük,
reménységgel eltemettük,
hűs esővel áztatod.
Dolgos méhet, könnyű szellőt,
édes illatot lehellőt,
mindent köszönök neked.
Köszönöm az Életet.

Azt a húsvéti, hatalmas,
halálon is diadalmas
Életet, kit a tavasz
minden fénye hódolattal
szolgál, hirdet és magasztal:
a feltámadt Krisztus az!
Ne is érjen soha véget
ez a tavaszi dicséret:
hiszen azt az Életet
megköszönni nem lehet!

Túrmezei Erzsébet

 

 

Petőfi Sándor : Te a tavaszt szereted

Te a tavaszt szereted,
Én az őszt szeretem.
Tavasz a te életed,
Ősz az én életem.

Piros arcod a tavasz
Virító rózsája,
Bágyadt szemem az ősznek
Lankadt napsugára.

Egy lépést kell tennem még,
Egy lépést előre,
S akkor rájutok a tél
Fagyos küszöbére.

Lépnél egyet előre,
Lépnék egyet hátra,
S benne volnánk közösen
A szép meleg nyárba'.

(Szatmár, 1846. október 7-10.)


Petőfi Sándor : A tavaszhoz

Ifju lánya a vén télnek,
Kedves kikelet,
Hol maradsz? mért nem jelensz meg
A világ felett?

Jöszte, jöszte, várnak régi
Jóbarátaid;
Vond föl a kék ég alatt a
Fák zöld sátrait.

Gyógyítsd meg a beteg hajnalt,
Beteg most szegény,
Oly halványan üldögél ott
A föld küszöbén;

Áldást hoz majd a mezőre,
Ha meggyógyitod:
Édes örömkönnyeket sír,
Édes harmatot.

Hozd magaddal a pacsírtát,
Nagy mesteremet,
Aki szép szabad dalokra
Tanít engemet.

S ne feledd el a virágot,
Ne feledd el ezt,
Hozz belőle, amennyit csak
Elbír két kezed.

Nagyobbodtak a halálnak
Tartományai,
S bennök sokan a szabadság
Szent halottai;

Ne legyenek szemfedőtlen
Puszta sír alatt,
Hintsd reájok szemfedőül
A virágokat!


Kányádi Sándor : Tavasz

Árad a Küküllő,
elönti a berket;
maguk alá húzzák
lábukat a kertek.

Kicsap a medréből
(nem is tud a gátról),
réten méri mélyét
botjával a pásztor.

Pipéiket féltőn
gágogják a ludak;
a parti füzek most
a közepén úsznak.

Bömböl a Küküllő.
Széle-hossza egy lett.
Fut a nyúl előle,
inal dombnak, hegynek.

Hinnéd-e, hogy volna,
ki rámerészkedne?
S fél szárnyával bátran
beleszánt a fecske.


Zelk Zoltán : Hóvirág

Jó, hogy látlak hóvirág
Megkérdezem tőled
Mi hírt hoztál? Mit üzensz
erdőnek, mezőnek?

Szedd a szárnyad szaporán
vidd a hírt madárka
Útra kelt már a tavasz
itt lesz nemsokára.



Szigeti Piroska : Gólyahívogató

Hosszú lábú gólyamadár,
Hej, de régen nem láttunk már.
Rég messze van ősz és tél,
De jó lenne, ha jönnél!

Megvan még a régi fészked
Ide kell hát visszatérned!
Gábor nap is elmúlt már,
Szépen zöldül a határ.

Mikor halljuk kelep, kelep,
Tudjuk itt van a kikelet.
Patak partján zöld a nád,
Gólyamadár, várunk rád!

 

 

 

"Az ifjú tavasz újra árad,
Friss zölddel díszíti a fát,
Új dalt tanít minden madárnak,
Szebb szirmot bont minden virág."

 

       /Sissi /

 

 

Tóth Árpád :

Március

Április 

Május

********************

MÁRCIUS

Március hónapra nem vagyok zavarban:
Ibolyadivat lesz a barna avarban,
Beljebb az uccákon s kijjebb a tereken
Ott is friss csokrait nyitja a szerelem.
 
Drága, szép, vad hónap, mely még hóval csapkod,
De félkézzel már a rügyek selymén kapkod,
Nyílik a kénytelen hosszú szobafogság,
S édes szájjal kurjant az ifjú Szabadság.
 
Petőfi hónapja! közibénk suhanva,
Bár lennél szabadság új, tündéri anyja,
Anyja szabad szónak s másnak, ami kell még,
Ne csüggednének a magyar szívek s elmék!
*************************

ÁPRILIS

 

Április, április, bolondok hónapja!
Szeretlek én téged, - a föld akkor kapja
A langyos csillogó, locsogó esőket,
Melyeket hallgatni oly jó, s a szív éled...
 
Április, április, - bolondok hónapja!
Zöld füvét a csikó ropogva harapja,
Zsenge reménységnek harmatozó füvét
Harapja friss szájjal egész Emberiség.

 

Nem vagyunk mi azért, nem és nem, bolondok,
Hajoljatok reánk, derék, új falombok,
Az legyen a divat, áprilisi fényből,
Szűrjetek ránk szép szűrt legényes reményből.
***********************

MÁJUS

 
Mikor május kezdi híves hajnaltájon
Édes ébresztőjét halk muzsikaszájon:
Lehet-e rossz jóslat, perben dús csodákkal,
Egy csokorba kötve friss orgonaággal?

 

Lészen szerelemnek örök-új divatja,
Mind az egész földet templommá avatja,
Akárhol is hajol két fej össze csókra,
Imádság lészen az, új öröm új jókra.

 

Csak fészek is nyíljék elég a madárnak,
Hová turbékolni szépen hazajárnak,
Édes Uramisten, végtelen kegyedben
Ne felejtsd: hol leszünk! - új házbérnegyedben!

**************************** 

Zelk Zoltán: Csilingel a gyöngyvirág

 

Csilingel a kis gyöngyvirág.

  Fehér a ruhája,

  meghívja a virágokat

  tavaszesti bálra.  

 

Öltözködik az orgona,

  lila a ruhája,

  kivirít a kankalin, a

  szegfű és a mályva.  


  A vadrózsa rájuk nevet,  

bolondos a kedve,

  a rigó is füttyent egyet:

  hej, mi lesz itt este!

    

Táncra perdül a sok virág,

  illat száll a légben,  

őrt állnak a gesztenyefák,

  illemtudón, szépen.

  

A szellő is megfürdik a

  virágillatárban,

  s arra ébredünk fel reggel:  

napsugaras nyár van. 

 

 

Végh György: Virághozó április

 

Elmúlt a tél, itt a tavasz,

  minden bokor újra éled,

  a földből a virágokat  

előhúzzák a tündérek.

    

Április is segít nekik,  

megáll minden kicsi fánál-

  virágot tűz mindenhová:  

tavasz van ott, merre járt már.

    

Virágot hint a friss szélbe,

  száll a színek zivatarja-  

s merre elmegy, a kopár föld  

virágoktól tarkabarka. 

 

  

Mentovics Éva: Tavasztündér

 

Varázspálcám suhogása

  felkelti a vidéket.

  A tél végi utazásra 

  barátaim kísérnek.  


  Varázsigém hatalmával   

elaltatom a telet.

  Faágakra rásuhintva   

ébresztem a rügyeket.

  

  Virág nyílik ahol járok, 

  ágak végén tipegek.

  Tündérszárnyam nyomában már 

  ott virít a kikelet. 

    

Zelk Zoltán: Hóvirág

 

Jó hogy látlak hóvirág,

  megkérdezem tőled,

  mi hírt hoztál, mit üzensz

  erdőnek, mezőnek?

    

Szedd a szárnyad szaporán

  vidd a hírt madárka,

  útra kelt már a tavasz,

  itt lesz nemsokára. 

    

Osvát Erzsébet Április

 

Ejnye, de kényes  

és mily szeszélyes  

ez a negyedik fia az évnek!  

Tudod, ugye, hogy ki ő?

  Április, a csínytevő  

Űzi veled a sok tréfát:

  jégesőt hoz,

  havat hint rád,

  majd küld szilaj szeleket,

  záporzuhanyt,  

meleget...

  És ha látja a hamis,

  fondorlatos április,  

hogy ernyőt tartsz,

  ha jön a zápor,   

hócsizmát rántsz  

havazáskor,  

szelek ellen  

elbújsz menten -

  akkor dúl-fúl

  a betyár,

  dérrel-durral továbbáll.

 
 

Radnóti Miklós: Március

 

Lúdbőrzik nézd a tócsa, vad,

  vidám, kamaszfiús

  szellőkkel jár a fák alatt

  s zajong a március.  

A fázós rügy nem bújt ki még,

  hálót se sző a pók,  

de futnak már a kiscsibék,

  sárgás aranygolyók.  

Tornóczi Köles Ildikó: Tavasztündér

 

Aranyhaja libben  

holdsugár tükrében,

  Tavasztündér táncol  

csillagfényes éjben. 

  Lágy, selymes hangja

  bűvöli a tájat,  

dallamára langyos szél

  ringatja a nádat. 

    

Táncol a holdnak,  

a szélnek, a fáknak,

  melengető szívétől

  a folyó megárad.   


  Szikrázó lépte nyomán

  jég és hó megolvad,

  didergős, zimankós tél  

táncától elhamvad. 

  

  „Tavasz van, tavasz van!”

  Suttogják fák, bokrok,  

meghajol egy fűzfa,

  s köszöni a táncot.

 

 


 

A pillangó és a virág.pps

 

      Valamikor régen egy férfi Istentől kért
      egy virágot és egy pillangót.
      Istentől kaktuszt kapott ......

 

 

 

 

 

 Ahogy idősödöm hálát adok Istennek, hogy megengedte,
hogy egy újabb tavasz születését meglássam.

 Új tavasz.pps

 

 

madarak /pps I

 

tavasz

 

Egyed Emese: Tavaszvarázslás

A téli tücsökágy diólevél.
Jól szigetel, nem fújja szét a szél,
és illatos, meleg álmot sugall
nyáremlékű árnyék-zugaival.

Lapul az élet lágy avar alatt.
Csírát óvnak a réteges havak.
Hosszú a tél: türelmünk, mint a jég,
a nap forró kezét óhajtja rég,

és zene kell! Hé, tücskök, madarak!
Rozsda rágja hangszálaitokat;
gyertek elő! Hangoljatok hamar;
tavaszvarázslás legyen ez a dal.


  

Wass Albert: Tavasz-várás

 

Érzed? Jön a tavasz,

a fák alá

már tarka-fátylú verőfényt havaz.

A messzeségből hírnök érkezett:

madár lebeg a rónaság felett

s fény szállt a holt avarra: Hóvirág.

 

Ugye testvér,

csábítanak most halk melódiák,

ezer kis visszatérő róna dal,

S ugye neked is tarka a világ,

s az álmaid megannyi könnyű lepkék:

már nemsokára zöldül a levél,

és visszaszáll a tavasz és a fecskék,

és a fecskékkel ő is visszatér...

 

Ha jönne már...

ugye testvér, megálmodod mi lenne?...

S egy kis meleg

belopódzik halkan a szívedbe...

 

 

fehér nárciszok

William Wordsworth: Arany nárciszok

Magányosan, mint egy felhő, vándoroltam
hegyormokon és zöld völgyeken át
míg egyszer hirtelen tömegbe botlottam
előttem állt milliónyi virág
arany nárciszok a fák alatt, a tónál
figyeltem táncukat, így teltek az órák

Amikor feljöttek a csillagok
s az ég sárga fényárba borult
tovább táncoltak a nárciszsorok
aranyba öltözött a Tejút
tízezret láttam egy pillantásban
s gyönyörködtem a végtelen táncban

A hullámzás nem ért véget
és pattogtak a virágszikrák
azt hittem, a láng eléget
a költő boldog, ha ilyet lát...
s én csak egyre néztem a virágok vad táncát
csodálkozva, mily gazdag és pazar kavalkád

Gyakran, mikor csak egymagam vagyok
és elmém messze, távoli tájakon jár
megtalálnak régi gondolatok
s egy elfeledett, csodálatos látomás
akkor szívem is a nárciszokkal táncol
boldogan, kitörve e szürke világból.

 

mosoly

 

Thomas D. Angelo: Mosolyogj

 

 

 

Mosolyogj, mutasd azt, hogy jól vagy.

Mosolyogj és vidíts fel másokat,

Mosolyogj úgy, hogy viszonozzák azt!

 

Mosolyodat, ha valaki viszonozza,

Neked is széles mosoly ül ki arcodra.

Mosolyogj, vidíts fel másokat,

Mosolyogj, vidítsd fel önmagad!

 

Nézd mily szépen süt a nap,

Mosolyogj, Engedd el magad,

Csak nevess, bármibe is kerül,

S talán a még a vihar is elkerül.

 

A mosoly a legdrágább dolog a világon,

Értéke túlmutat bármekkora gyémánton,

Te mégis bármikor, ingyen megkaphatod,

Csak Engedd el magad, és Mosolyogj!

 


 

 

Jakab György: Milyen szép a világ

 

Ha zöldebb a fű

Ragyog a fény,

S a könnyű szél

Arcomhoz ér,

Akkor hadd mondjam el,

Milyen szép a világ...

 

Ha leszáll az est

A Hold vigyáz rám,

S barátként kíván jó éjszakát

Neked hadd mondjam el,

Milyen szép a világ...

 

A szivárvány színét

Az égre festheted,

A felhők bánatát

Messzi űzheted,

Nincsen már semmi baj,

Ne bánts másokat!

Örülj, hogy élsz,

Hisz ember vagy!

 

Ha szomjas a szív,

Akkor se félj.

Szerelmet olthat új szenvedély.

Neked hadd mondjam el

Milyen szép a világ....

 

Ó, hát hidd te is el,

Milyen szép a világ...

 

 

 

 Várjuk a tavasz érkezését:-)

 

Rügyeznek a fák


Rügyeznek a fák, csicseregnek a madárkák,
Szomorú kedvedet váltsa fel vidámság.
A tavasz járja át szívedet,
Mosolyogj hát s örülj az Életnek.


lotusz

 

Nem változtathatjuk meg a múltat;

 

 

elég ha nem feledjük

 

 

a szép emlékeket,

 

 

s bölcsességet merítünk

 

 

egykor elkövetett hibáinkból.

 

 

Nem jósolhatjuk meg a jövőt;

 

 

elég, ha remélünk és fohászkodunk

 

 

a legjobbért, a helyesért,

 

 

s hiszünk abban, ami vár reánk.

 

 

Egyszerre elég megélni egy napot,

 

 

élvezve a jelen perceit,

 

 

s mindig törekedve arra, hogy

 

 

még jobbak, még kedvesebbek legyünk.

 

Ismeretlen szerző

 

 Így múlik el az életünk

Úgy múlik el az életünk: Emlékezünk,emlékezünk.
Egy régi dal, egy régi kép eszünkbe jut, szívünkbe tép.
Így múlik el az életünk: emlékezünk, emlékezünk.

Elillant rég a nagy varázs. Ifjúságunk hunyó parázs.
Álmaink lásd eloszlanak, hő vágyaink szétfoszlanak.
Nem marad meg már más nekünk: Emlékezünk, emlékezünk.

Egy kiskabát, egy rongykabát, agyaggolyók, meg rongybabák
Gyermekkorunk hívó szava: Hol vagy fiam? - s te hol vagy mama?

Így múlik el az életünk: emlékezünk, emlékezünk.
Egy régi bál, egy régi tánc,
Mindegy mi volt, semmit se bánsz.
Így múlik el az életünk: emlékezünk, emlékezünk.

Örvénylik múltunk mély tava
Nincs nyár heve, csak tél hava.
Csitult a láz, elmúlt a tánc,
Szemünk körül már több a ránc.
Így múlik el az életünk: emlékezünk, emlékezünk..

Egy kiskabát, egy rongykabát, agyaggolyók, meg rongybabák.
Gyermekkorunk hívó szava: Hol vagy fiam? - s te hol vagy mama.

Az életünk így múlik el, s ha jő a nap, hogy menni kell
Elhal szavunk, elhal dalunk, megszülettünk, hát meghalunk.
De míg vagyunk, emlékezünk. Így múlik el az életünk.

Egy kiskabát, egy rongykabát, agyaggolyók, meg rongybabák,
Gyermekkorunk hívó szava: Hol vagy fiam? - s te hol vagy mama?
/Szilágyi György/

 

Mi a boldogság?

Hogy mi a boldogság? Most elmesélem,
Ha ideülsz mellém, szótlanul, szépen.
Hunyd be a szemed, ne gondolj semmire,
Figyelj a lelkednek rezdülésire.

A boldogság ott mélyen, tebenned van,
Most szunnyad éppen, némán és hangtalan.
Jelre vár, hogy kinyíljon, mint a virág,
Ébredő fény, melytől más lesz a világ.

Boldogság, amikor másnak adni tudsz,
Ha békét hozol, nem szörnyű háborút.
Nem mérlegelsz, segítsz, ha valaki kér,
Megosztod, ha asztalodon van kenyér.

Mersz szeretni, hagyod, hogy szeressenek,
Letörlöd az érted hullott könnyeket.
Bízol, nyílt szívvel várod az új csodát,
Egy versben, egy dalban, ott a boldogság

A boldogságért néha szenvedni kell,
Egyszer eljön, vedd hát észre, jól figyelj!
Engedned kell, hogy szívedet mossa át,
S kezedet megfogja egy igaz barát.

Ne félj attól, hogy most talán sírni kell,
Szívedből lassan eltűnik a teher.
Hallgasd szívverésed friss, új dallamát,
Kicsiny csoda, de ez már a boldogság.

Ismeretlen szerző


nyár

Nemes Nagy Ágnes: Nyári rajz

Hogy mit láttam? Elmondhatom.
De legjobb, ha lerajzolom.
Megláthatod te is velem,
csak nézd, csak nézd a jobb kezem.

Ez itt a ház, ez itt a tó,
ez itt az út, felénk futó,
ez itt akác, ez itt levél,
ez itt a nap, ez itt a dél.
Ez borjú itt, lógó fülű,
hasát veri a nyári fű,
ez itt virág, ezer, ezer,
ez a sötét gyalogszeder,
ez itt a szél, a repülés,
az álmodás, az ébredés,
ez itt gyümölcs, ez itt madár,
ez itt az ég, ez itt a nyár.

Majd télen ezt előveszem,
ha hull a hó, nézegetem.
Nézegetem, ha hull a hó,
ez volt a ház, ez volt a tó.

 

Gazdag Erzsi: Itt a tavasz

 

Itt a tavasz, tudod-e?
leheletét érzed-e?
Virágszájjal rád nevet
virágszagú kikelet.
Rád füttyent egy bokorból,
füttyös madár torokból.
Rügyes ággal meglegyint
s érzed, tavasz van megint.

 

 

 


Zelk Zoltán: Hóvirág

 

Jó, hogy látlak hóvirág

 

 Megkérdezem tőled

 Mi hírt hoztál? Mit üzensz

 erdőnek, mezőnek?

 

Szedd a szárnyad szaporán

 

 vidd a hírt madárka

 Útra kelt már a tavasz

itt lesz nemsokára.

 

 

 

Benedek Elek: Madárfiókák

 

 Egy fészekben öt fióka

Összebújnak édesen.

Messze, messze szól a nóta:

"Mindjárt, mindjárt érkezem!"


Anyanóta, be szép nóta,

Szebb ennél már nem lehet.

Örvendez az öt fióka:

"Jer, jer!" - ez a felelet.


Jön már, jön már az anyóka,

Bogár, hernyó van elég.

Csicsereg az öt fióka:

"Ó de pompás egy ebéd."

 

 

 

Csanádi Imre: Tavaszébresztő

 

Ébredj új tavasz,
jégtörő, sugaras,
gallyat lombosító,
rügyet rojtosító,
mindenféle madarakat
víg versre tanító!

 

 

 

 

Osvát Erzsébet: Nyújtózik a hóvirág

 

Nap kergeti
a telet.
Hancúroznak
friss szelek.
Nyelvecskéjével
a fű
tavaszt kóstol:
– Jóízű!
Bimbót bont a
barka már.
A hóvirág?
Ő sem vár.
Hosszú volt a
tél nagyon.
Jót nyújtózik
a napon.

 

 

Szécsi Margit: Március

Téli szellők fújjatok csak
játszatok a hajamon.
Olvassz havat, melengető
márciusi szép napon.

 

Fagyos folyó megáradjon,
vessen bimbót minden ág,
Szebb a somfa gyenge szirma
mint a szürke jégvirág.

 

Március van, március van,
ember s állat érzi már.
Dong a kaptár, szárnyat rezget
százezernyi kismadár.
Jó volna a nagykabátot,
félredobni, s könnyeden
játszadozni, s birkózni a
városvégi zöld gyepen.

 

Jó volna már munkálkodni,
arra vár a kert, mező.
Szép reményhez, szorgalomhoz
kell a fény, a jó idő.

 

Pacsirtának kék magasság,
vetőmagnak tiszta föld,
Jöjj el tavasz, földről-égről
már a telet eltöröld!

 

 

Csoóri Sándor - Márciusi nap



Nincs hétköznapibb csoda a napnál. Nincs bujtogatóbb, mondhatnám, szellemibb élmény az első tavaszi napsütésnél. A föld rögtön megérzi: taraja, bőre megpirkad. A fák rögtön megérzik: alig hallhatóan ropognak. A madarak pedig, felejtve a tél cenzori szigorát, pillanatok alatt olyan szabad és jó közszellemet teremtenek a levegőben, érvelnek, buzognak, feleselnek, hogy aki hallja őket, megirigyli.


 

Virsik Mária:

Tavaszi dal



Csókolgatja a napsugár
A bontakozó rügyeket,
Csókolja, mint édesanya
Az ébredező gyermeket.

Levetették már a fák is
Az ezüstös hóruhákat,
Ünnepi diszbe öltöztek,
Tavasz-királynőre várnak.

Jön is már virágos hintón,
Öröm, jókedv körülötte.
- Boldogság-osztó szép Tavasz,
Légy ezerszer üdvözölve!
 
 

 

 Ujlaki János: Tavasz

Erdők ölén, völgyben, réten
Illatosan, lila-kéken
Nyilik már az ibolya.
Ő a tavasz kis futárja
Régen várunk már utána
S most már ő csal, hív oda.

A szellővel azt üzente:
Fogytán van már a türelme,
Olyan nagyon vár szegény.
Cimboráim, induljunk hát,
Hagyjon abba játszást, munkát
Minden lányka és legén.

Ünnep, ünnep a szép Tavasz,
Mikor a tél már nem havaz:
Énekeljünk, cimborák.
Megjöttek a gólyák, fecskék,
Festegetik már a lepkék
Tarka szárnyuk hímporát.

Dalos-száju kis madárkák
Hűs patak vizébe mártják
Puha, piros csőrüket.
Szól az erdő száz meséje,
S éppen ugy, mint a mesébe:
Zug a zengő, zöld liget.

Melegitő tavaszi fény
Játszik az ébredt föld szinén,
S ugy csókolja a földet.
Ó, ibolyák, ó, zöld füvek,
Ó, drága ünnep a szünet,
Ó, szép Tavasz köszöntlek.

 


 

 

 Zelk Zoltán: Hóvirágok, ibolyák


"Jó reggelt, Nap, ég, hegyek,
aludtunk egy éven át.."
Így köszönnek a kibújó
hóvirágok, ibolyák.


"Jó reggelt, szél, fellegek,
jó reggelt, te szép világ!"
Bólogat a kék ibolya,
nevetgél a hóvirág.


"Jó reggelt, fa, kis bogár,
mikor hajt rügyet az ág?
Mikor lesz az ágon levél,
levelek közt száz virág?"


"Jó reggelt, virágszedők,
Örül, aki minket lát..."
Jő a tavasz, hirdetik a
Hóvirágok, ibolyák.

 

 

Szécsi Margit - Március

Téli szellők fújjatok csak
játszatok a hajamon.
Olvassz havat, melengető
márciusi szép napom.
Fagyos folyó megáradjon,
vessen bimbót minden ág,
Szebb a somfa gyenge szirma
mint a szürke jégvirág.
Március van, március van.
Ember s állat érzi már,
dong a kaptár, szárnyat rezget
százezernyi kismadár.
Jó volna a nagykabátot
félredobni, s könnyeden
játszani és birkózni a
városvégi zöld gyepen.
Jó volna már munkálkodni;
arra vár a kert, mező.
Szép reményhez, szorgalomhoz
kell a fény, a jó idő.
Pacsirtának kék magasság,
vetőmagnak tiszta föld,
Jöjj el tavasz, földről, égről
már a telet eltöröld!

 

 

A tavasz

Megérkezett az új tavasz, vidáman
köszönti őt az ujjongó madárdal,
s a csermelyek a szellő sóhajában
frissülve futnak, édes suttogással.

Villám és mennykő súlyos gráciával
jelenti be sötét-libériásan,
s hogy elcsitul az égzengés - madárdal
hallik megint, benne zengő varázs van.

Virágos réten sugdosón lehelget
a fű, a lomb és mély álomba bódul
a kecskepásztor, hű kutyája mellett.

S furulyaszó csendül az álmokon túl:
a tündöklő tavaszban táncra kelnek
a pásztorok s a nimfák csapatostul.

 

 

 

Várnai Zseni:  Orgona


Rajtam a tavaszi szelek orgonálnak,
talán ezért hívnak engem orgonának,
április vad kedve suhogtatja ágam,
azután megfürdöm fényes napsugárban.

Orgona, orgona,
illatos muzsika,
zengő és libegő lila virág...
fürtjeim lengetem,
illatom pergetem,
szakíts le hát engem,
s légy boldog te világ,
légy boldog te világ!

Bimbaim bomlanak, virágdíszben állok,
már csak éppen május elsejére várok,
s dús lila fürtjeim zászlaját kibontom,
s orgonaillatom a világra ontom...
 

Orgona, orgona,
illatos muzsika,
zengő és lebegő lila virág...
fürtjeim lengetem,
illatom pergetem,
szakíts le már engem,
s légy boldog te világ!
 

 

Légy boldog te világ!

 

 

TAVASZI  KÉPEK

 


 

Fehér rózsa -png

 

 

 

 

 

 

 

 

 


 

vissza a címoldalra







lelkemszirmai.lapunk.hu címoldaláraLap tetejéreOldaltérképHirdess oldalainkon!
ingyen honlap
Powered by lapunk.hu - Legyen neked is egy ilyen oldalad ingyen!