Szép őszi versek 

 

Néhány, szerintem szép vers, magyar,és külföldi költőktől, de csak olyanok,
amelyek nekem tetszenek.
Vannak itt híres költők, és amatőrök egyaránt.

 

Napjaink médiája sok mindenre jó, mindent gyorsan, és hatékonyan megtudhatunk, szórakozhatunk. Saját gondolatainkat azonban könnyen elveszthetjük, helyette valaki más helyébe képzelhetjük magunkat, aki sokkal szerencsésebb, mint mi. De nem szabad elfelejteni, hogy, saját magunknak saját életünk, saját érzelmeink, és álmaink vannak, amelyek nem kisebb értékűek, mint bárki másé.

 

ÉSZREVÉTLEN LOPAKODOTT BE AZ ŐSZ...

Szeretem az enyhe időt, a levelek százszínű árnyalatát, a zörgő avart

Szeptember elején
(Kosztolányi Dezső)

A hosszú, néma, mozdulatlan ősz
aranyköpenybe fekszik nyári, dús
játékai közt, megvert Dárius,
és nem reméli már, hogy újra győz.

Köröskörül bíbor gyümölcse ég,
s nem várja, hogy a kedvét töltse még,
a csönd, a szél, a fázó-zöldes ég,
fülébe súg, elég volt már, elég,
s ő bólogat, mert tudja-tudja rég,
hogy ez az élet, a kezdet s a vég.

Nekem se fáj, hogy mindent, ami szép,
el kell veszítenem. A bölcsesség
nehéz aranymezébe öltözöm,
s minden szavam mosolygás és közöny.


 

Ady  Endre   Párisban járt az Ősz       

Párisba tegnap beszökött az Ősz

Szent Mihály útján suhant nesztelen
Kánikulában, halk lombok alatt
S találkozott velem.

 

Ballagtam éppen a Szajna felé
S égtek lelkemben kis rőzse-dalok.
Füstösek, furcsák, búsak, bíborak
Arról, hogy meghalok.
Elért az Ősz és sugott valamit,
Szent Mihály útja beleremegett,
Züm, züm: röpködtek  végig az úton
Tréfás falevelek.
Egy perc: a Nyár meg sem hőkölt belé
S Párisból az Ősz kacagva  szaladt.
Itt járt s hogy itt járt, én tudom csupán

Nyögő lombok alatt.



 Signor István

Ősz

Minden arany már, a Napsugár is,
mely ontotta kincsét egész Nyáron át
nézd, sok falomb, levél fáradtan hintázik
az őszi széltől, lehullni, pihenni vágy...

Piros bogyók csüngnek csontváz-ágon,
társuk a lomb alig takarja őket
várják a sorsuk, s egy szeles nappalon
lehullva földre, adnak új életet...

Arany tutajként sodródik a vízen
hajtva a széltől egy árva falevél,
táplálta anyját rövid kis életében,
most letette sorsát... tovább már nem remél...

Szép most az Ősz. Akárha köddel
érkezik egy hűvös hajnalon,
s miíg fázósan bújunk össze a csípős esőben,
a Föld készül. Mereng új Tavaszon....
 
 

 

Tóth  Árpád

A vén ligetben

A vén ligetben jártunk mi ketten,
Aludt a tölgy, a hárs, a nyár;
Hozzám simult félőn, ijedten,
S éreztem: nem a régi már.
Sebten suhantunk, halk volt a hangunk,
S csendes volt a szivünk nagyon,
És mégis csókba forrt az ajkunk
Azon a sápadt alkonyon.

Kezéből a fűre, könnyesen, gyűrve
Lehullott egy csöpp csipke-rom,
Fehéren és halkan röpült le,
Akár egy elhervadt szirom.
Szeme rámnézett kérdőn, búsan:
(Nincs búsabb szem, mint aki kérd)
Ily szomorúan, ily koldúsan
Mért hívtuk egymást ide? mért?

S mondta, hogy késő már az éj, s ő
Megy... mennie kell... s elfutott.
Hallottam haló zaját a lépcsőn,
S nem tudom, meddig álltam ott.
Aztán... le s fel jártam a parkban,
Mint aki valakire vár.
Gázolt a sarkam síró avarban,
S aludt a tölgy, a hárs, a nyár...

 


 

Weöres Sándor: Galagonya

 

Őszi éjjel

izzik a galagonya

izzik a galagonya

ruhája.

Zúg a tüske,

szél szalad ide-oda,

reszket a galagonya magába.

Hogyha a Hold rá fátylat ereszt:

lánnyá válik,

sírni kezd.

Őszi éjjel

izzik a galagonya

izzik a galagonya

ruhája.

 

 

Móra Ferenc: A cinege cipője

 

Vége van a nyárnak,

hűvös szelek járnak,

nagy bánata van a

cinegemadárnak.

 

Szeretne elmenni,

ő is útra kelni.

De cipőt az árva

sehol se tud venni.

 

Kapkod fűhöz-fához,

szalad a vargához,

fűzfahegyen lakó

Varjú Varga Pálhoz.

 

Azt mondja a varga,

nem ér ő most arra,

mert ő most a csizmát

nagyuraknak varrja.

 

Darunak, gólyának,

a bölömbikának,

kár, kár, kár, nem ilyen

akárki fiának!

 

Daru is, gólya is,

a bölömbika is,

útra kelt azóta

a búbos banka is.

 

Csak a cingének

szomorú az ének:

nincsen cipőcskéje

máig se szegénynek.

 

Keresi-kutatja,

repül gallyrul gallyra:

"Kis cipőt, kis cipőt!" -

egyre csak azt hajtja.

 

 

Verlaine: Őszi chanson


Ősz húrja zsong,
jajong, busong
a tájon,
s ont monoton
bút konokon
és fájón.

S én csüggeteg,
halvány beteg,
míg éjfél
kong, csak sirok,
s elém a sok
tűnt kéj kél.

Óh, múlni már ősz!
hullni már eresszél!
Mint holt avart,
mit felkavart
a rossz szél...

(Tóth Árpád fordítása)

 

 

Mendelssohn Paul Verlaine: Őszi sanzon

 

 

 

 

 

Zelk Zoltán: Ez már az ősz


Ez már az ősz. Itt-ott még egy tücsök,

dalt próbál szegény, a füvek között.

Szakad a húr, szétfoszlik a vonó -

nem nótaszó ez már, de búcsúszó.


Ez már az ősz. Borzongva kél a nap.

Közelg a rozsdaszínű áradat.

Átzúg kertek, erdők, hegyek fölött -

elnémul a rigó, el a tücsök.


Mily korán jő, mily korán tör felénk -

hogy kortyolnánk még a nyár melegét!

Be üres is volt idén a pohár,

be hamar elmúlt ajkunktól a nyár!


S hallod, ők is, hogy szürcsölik a fák

az őszi ég keserű sugarát.

Hiába isszák, nem ad már erőt,

csügged az ág, sárgára vált a zöld.


Csügged az ág, ejti leveleit.-

Ó, ha az ember is a bűneit

így hullatná! s lomb nélkül, meztelen,

de állhatnék telemben bűntelenül.




 

 

 

 

 

vissza a címoldalra







lelkemszirmai.lapunk.hu címoldaláraLap tetejéreOldaltérképHirdess oldalainkon!
ingyen honlap
Powered by lapunk.hu - Legyen neked is egy ilyen oldalad ingyen!